Mi lesz a természetes vízi halászattal? Mi lesz a horgászokkal?
Már az elején szeretném leszögezni, nem halászatellenesen születtem, még csak nem is a horgász sajtó befolyásolt ebben, ugyanis abban mindenki csak a szépet és a jót írta meg, altatva ezzel a horgászokat – az írók 99%-a nem akart konfrontálódni a halászokkal, a halászati vállalkozásokkal, sőt, inkább az ellenkezőjét tették, azoktól halat vásároltak, vagy különböző publikációkhoz segítségüket kérték, holott tudtak a problémáról, nem is keveset...
A magyar horgászat jelene
A halászati vállalkozások
Azt hiszem, nem kell sokáig bizonygatnom, a halászati tevékenységet űző cégek nem jó gazdái vizeinknek. A vállalkozói véna itt is jelen van, magatartásuk és felelőtlen vízkezelésük következményeként sok tíz- vagy akár százezer ember szórakozását lehetetlenítik el, és közben gyakran eltüntetik az állam „halát” is. Tevékenységük nem merül ki csupán a természetkárosítás fogalmában, mert az csak egy dolog, hogy ellopják a halakat és nem őrzik a vizet megfelelően, de ezen túl hazánk jelentős bevételtől esik el: a külföldi nem jön hozzánk horgászni, a magyar pedig más országok vizeire jár, hogy megfoghassa azt a halat, ami azelőtt hazánkban is tömegesen jelen volt. Őrizzük csak az ősi mesterségünket!
Nem tudom, mit szólnának azok a magyarok, akik két-háromszázezerért kiutaznak a Rio Ebróra és miközben hatalmas reményekkel sólyáznak, végigcsúszna két-három halászcsónak a szakaszon, majd ezt minden nap megismételnék kinn tartózkodásuk alatt és a mieink nem is nagyon fognának. Én biztos nem mennék oda még egyszer. Persze, nem csak a halász teszi tönkre a vizet, de azt a keveset, mi az egyéb károkozók után még megmarad, azt ne halásszák le arra hivatkozva, hogy sok halat eszünk, amikor minden évben több milliárd forintot osztanak szét halászati vállalkozások között azért, hogy halastavakban megtermeljék a „karácsonyi pontyunkat”.
Mi történt a Balatonon?
A Balaton ékes példája, hogy mit generált a haltalanság a turizmusban és a horgászcikk-kereskedelemben. Születésem óta minden évben heteket, hónapokat – tanulóként egész nyarakat – töltöttem és jelenleg is töltök a tó partján. Gyerekfejjel végignéztem a leépülést. A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején még volt szerencsém halaktól hemzsegő Balatonban horgászni. Éjjel-nappal kinn voltam a vízen, akkoriban még Siófokon váltottam meg az államit is, s szinte csak a Balatonon horgásztam. Nem volt komoly felszerelésem, de azzal is tudtam pontyot fogni, ráadásul, nem csak fogtam, hanem minden éven májusban órákat ácsorogtam mozdulatlan a nádas közepén és lestem a hatalmas pontyokat, de volt ott minden: láttam hatalmas keszegeket, angolnát, és még csukát is. Esténként, ha begyalogoltam pecámmal, szinte sosem tudtam találni szabad stéget sem a nádas körül, sem a nyílt vízen, pedig higgyék el, legalább tízszer ennyi volt (bár azt hiszem, ezzel mindenki tisztában van, aki járt és jár a Balatonra). Ha mégis sikerült, akkor tudtam fogni a nádasban pontyot, vagy egy marék dara szétszórása után balinokat a nyíltvízen.
Ma már pecát is nagyon ritkán viszek – bár meg kell hagyni, hogy az utóbbi két évben újra láttam néhány pontyot és beljebb rablásokat is, ezt talán a jégnek is köszönhetjük. Mondhatni félig hivatalos információból származik az, miszerint a ’80 évek végén a magyarországi horgászpiac forgalmának 10%-át a Balaton-parti horgászboltok adták. Két éve 1%-ról beszélgettünk. Ezt támasztja alá egy széplaki horgászboltos is, aki anno vasárnap reggel a vásárlók csengetésére kelt hatkor és este hétkor még sor állt a bolt előtt. Aki ma ott akar vásárolni, annak be kell csengetni a családi házba, akkor ajtót nyitnak neki és vásárolhat, a folyamatos nyitvatartás azonban nem éri meg.
A Balatoni Halászati ZRt. ’97 óta veszteséget termel. A Balatonból kilopják a kapitális pontyokat magántavakba, a Balatonból mázsaszám kapálják ki a harcsákat, a Balatonból szezonban vitorlások tucatjain süllők tonnái tűnnek el, a Balatonon kilométeres hálókat húzkodnak ki a „fürdőzők” között – még mindig. Hát hol élünk? Évtizedeken keresztül hagytuk, néztük, ahogy egy halászati vállalkozás módszeresen tönkreteszi a vizet, állami támogatással, kölcsönnel, elüldözve a turistákat és veszteséget termelve. Pedig a halászati törvény 25. § (1) bekezdése kimondja, – és ez az összes hasznosítóra vonatkozik –, hogy:
"A jogosult a halállomány és élőhelyének megújulása érdekében köteles a halászati vízterületen az élőhelyre jellemző fajú évenkénti állománypótlás mellett oly módon gazdálkodni, hogy az élőhelynek megfelelő korú és sűrűségű halállomány tartósan fennmaradjon."
Valamint a 34. § (1) szerint:
"A jogosult köteles a halgazdálkodási terv alapján hasznosított halászati vízterület halállományát és élőhelyét őrizni, vagy őrzésről – halászati őr útján – gondoskodni. Halászati őr egyéb vízterületen, illetőleg halastavon is igénybe vehető. Halászati őrt több jogosult közösen is foglalkoztathat. A halászati őr feladataival mezei őrszolgálat is megbízható."Ezek után mindenki elgondolkozhat azon, hogy vajon nem a Zrt. vízhasznosításának köszönhető, hogy ma a turisták és a horgászok létszáma töredéke a húsz évvel ezelőttinek? Talán éveken keresztül valakik titokban telepítették a busát, hogy fenntartsák a halászatot és a vele magát a halászati részvénytársaságot, amelyet persze jó pénzért vezetni is kellett? Ezekre a felvetésekre sajnos nem tudom a választ, de érdekesnek tartom őket és sokat gondolkozom rajtuk.
Hol a fejlődés?
Előttünk, horgászok előtt két út van: vagy végignézzük, ahogy a két nagy folyónkat és a kisebbeket is erre a sorsra juttatja nemtörődömség, vagy mi, horgászok vesszük kezelésbe a vizeket, természetesen nem hasonló mentalitással, mert attól még, hogy a halászat visszaszorul a horgászat javára, nem lesz hal. A vízen gazdálkodni kell, nem garázdálkodni és a felmerülő problémákra időben reagálni, valamint haladni a korral. Úgy tűnik, hogy a mostani vízkezelők mindegyike leragadt, ha úgy tetszik mindegyikük lehorgonyzott a maga védett kikötőjében és azon kívül, hogy téli estéken otthon írogatják a telepítésekre költött összegeket, meg lehívják a pályázati pénzeket, nem csinálnak semmi. Képtelenek reagálni a kormoránra, a rendszerváltás után fellendülő hallopásra, a kapálásra stb. A rapsicoknak – sajnos – elég fejlett eszközeik vannak, ha nekik megéri azokra beruházni, akkor érje meg a halászati hasznosítónak is.
Ki látott már halászati hasznosítót ivadékot menteni, telepíteni, mikor tájékoztattak minket arról, hogy mikor, hol, mit és mennyit fognak telepíteni a pénzünkön? Ma elmondhatjuk, hogy a Dunán és a Tiszán halászati szakaszonként mi horgászok megvásárolunk 4-5000 éves területi jegyet, ami átlagosan 10 000 forint. Könnyen kiszámítható, hogy napijegy nélkül is otthagyunk náluk 40-50 millió forintot évente.
Mit kapunk ezért cserébe? Semmit! Ellenben:
- Évről-évre kevesebb a hal!
- Több a kormorán!
- Szemetesek a vízpartok!
- Lehalásszák előlünk a halat!
- Nincs egy horgász-barát kikötő!
- Jelentéktelen, vagy abszolút nem tapasztalható halőrzés!
- Számolatlanul lopják a halat!
- Novemberben, decemberben sok helyen már nem lehet területi jegyet vásárolni a vízre!
- Nem kommunikálják a telepítések idejét, helyét, de még utólagosan sem publikálják!
Kíváncsi vagyok, hogy 2015-ben, mikor lejárnak a halászati jogok, a maguk után üres vizeket hagyó halászati vállalkozások mennyi kártalanítást fognak követelni az őket követő bérlőktől. Azért a fogási statisztikák beszédesek lesznek az elmúlt harminc év távlatában, hogy valójában mi is maradt a vizekben – persze ez manipulálható, de a horgász tapasztalata az nem.
Van egy horgászati törvényünk, pontosabban halászati és horgászati. Csakhogy a halászatot végeredményben nem is szabályozza. A horgásznak meg van szabva törvényileg és a horgászrendben, hogy hány bottal, s mennyi halat foghat. A horgász nem hagyhatja őrizetlenül felszerelését, este ki kell világítania magát, csónakjában előírt felszereléseket köteles tartani stb., ami rendjén is van, talán még kevés is. DE!
A halásznak mit nem szabad?
- A halászra nem vonatkozik mennyiségi korlátozás – ha öt tonna halat fog, akkor is mindet elviheti.
- A halász annyi hálót rak le, amennyit nem szégyell. (Gyakorlati tapasztalat, hogy nem szégyellősek.)
- A halásznak nincs meghatározva, hogy milyen hosszú lehet a hálója, lehet akár több kilométeres is.
- A hálók fajtáji sincsenek korlátozva, még ívási időszakban sem, az anyahalakat ekkor is „gyűjtik” nyakzóval.
- A halásznak egész évben lehet halásznia.
- A halásznak lehetősége van tilalmi időben, törvény által védett, ívó halakra halásznia.
- A halásznak nem kell őrizni a hálóját, sem észrevehetően megjelölnie azt.
Persze azt mondják, ha megjelöli, akkor ellopják. És most én hivatkozok az ősi mesterségre, ami anno nem generált ekkora feszültséget a halászok és horgászok között, akkor nem lopták el a szerszámaikat. Ugyanis a becsületes halászok – ahogy erről az idősebb horgászoktól vagy irodalomból tájékozódhatunk is – ívóhelyeket készítettek, védték az ívó halakat, ivadékot mentettek, hálót kötöttek, tehát az ősi mesterséget űzték. Nálam ez az ősi halászmesterség fogalma.
Ma nem készítenek fűzfagyökérből fészket, hanem halásszák az ívni összegyűlt halakat, amit aztán lefejnek, ezt megvásárolja tőlük valamelyik halgazdaság, az anyahalakat, pedig felpucolják. Ma nem hálót kötögetnek, hanem megvásárolnak több kilométernyit, így időt spórolnak, többet halászhatnak. Ma, ha ivadékot mentenek, azt a saját tavukba mentik, nem a közösbe. Tisztelet a kivételnek. Ma nem evezgetnek, hanem csónakmotorral járnak, és radart használnak, s télen megkerítik az összeverődött halrajokat.
Milyen kihágásokra ad a törvény lehetőséget?
Talán a leggyomorforgatóbb, hogy ebben az országban a halászati hasznosítók halászait csak maga a hasznosító ellenőrizheti, azaz még a halászati felügyelet vagy vízirendőrség. Előbbinek nincs rá eszköze, hogy kimenjen a vízre, utóbbinak nem fő feladata, így javarészt nem is ezzel vannak elfoglalva, főleg, hogy lassan arra sincs pénzük, hogy a hajójukat vízre rakják – bár a Tisza bizonyos részein és a Keszthelyen elég sokat hallat magáról a vízirendőrség e témában, bárcsak máshol is gyakoribbak lennének a felderítések.
Ékes példa a visszaélésre a saját esetem, miután a Közép-dunai Hal Kft.-től halászati őri megbízásomat egy éven belül visszavonta, annak ellenére, hogy hét személyt jelentettem fel orvhalászatért – ezeket hálóval, hallal tetten is értem, valamint néhány horgászt is, akik szabálytalanul horgásztak. Érdekes módon két héttel a megbízásom visszavonása előtt ellenőriztem először egy halászukat, aki rögtön meg is bukott egy tilalom alatt fogott süllővel.
Azóta is sokat horgászom, de sem idén, sem az elmúlt tíz évben nem ellenőrzött a Dunán halászati őr, de máshol sem. Azért elgondolkoztató, hogy éves szinten minden második napot horgászattal töltök, de halászati őrrel tíz éve nem találkoztam. Ez idő alatt akár orvhalászhattam is volna, senki nem lett volna, aki megkérdezze, hogy mégis mit csinálok.
Abból fakadóan, hogy a halászok hálói nincsenek megjelölve, gyakorlatilag azt tehetnek velük, amit csak akarnak. A jelöletlen hálóról ember legyen a talpán, aki megállapítja, hogy halászé vagy épp egy orvhalászé (bár szerény véleményem szerint a 21. században az ősi mesterség kísértetiesen kezd hasonlítani az utóbbi kifejezéshez).
A halőrzés minden kezelőnek kötelezettsége, de a törvény ennek módját, eszközigényét sem szabályozza, így nem csoda, hogy a Dunán, Tiszán, Körösökön, Balatonon és kisebb folyókon, amelyek halászati kezelésben vannak nem, vagy nagyon ritkán találkozhatunk főállású halőrrel. Többnyire ezt a munkát megbízóleveles, ha úgy tetszik „társadalmi halőrök” látják el saját költségen, akik már nem bírják tovább nézni a szabadrablást, vagy a másik fele az, aki maga is rapsic és ezzel próbálja meg bebiztosítani magát – ugye hallottunk már ilyet. Rögtön szeretném is tisztába tenni, hogy két fajta halászati őr létezik: a főállású és a megbízóleveles. Mindkettőnek azonos jogai és kötelezettségei vannak, a törvény nem tesz különbséget közöttük, bár ezt a vízkezelők sokszor nem így gondolják és szeretnék, hogy annak a megbízólevelesnek, akik nem annyira az ő emberük ne lehessen a halászokat úgymond, egyik halászati kft. ügyvezetőjének szava járásával élve „csesztetni”.
A halászatról és horgászatról szóló törvény, mint látjuk, hiányos, nem korszerű, van mit módosítani rajta. Hajrá!
Vass Csaba
